"Még mindig elegünk van" - az Astorián tüntettek ma reggel a diákok

Az akcióban több iskola diákjai is részt vettek - ma is azért tüntettek, hogy végre történjen valami változás oktatásügyben.

  • Eduline

Több száz diák gyűlt össze péntek reggel fél nyolcra az Astoria előtt, hogy szolidaritást vállaljanak az oktatásügyi reformokért sztrájkoló tanáraik mellett - írja a hvg.hu helyszíni tudósítójára hivatkozva. Az esemény fél 8-tól-8-ig tartott, az eseményről megjelenő fotók alapján a diákok azt a - már korábban is sokszor látott - nagy molinót is magukkal vitték, amin a kézlenyomataik vannak és amire ráírták a tüntetésekről ismert szlogenjüket: „A tanárainkkal vagyunk!”. 

A pedagógusok lassan egy éve vívnak szüntelenül csatát a kormányzattal, heti rendszerességű sztrájkokkal és polgári engedetlenséggel. A heves tiltakozás ellenére egy éve nem történik változás az oktatás ügyében. Ezen héten országos sztrájkban vesznek részt a tanáraink, kockáztatva ezzel az egzisztenciájukat. Mutassuk meg kiállásunkkal, hogy mellettük állunk

- írják a szervezők az esemény Facebook-oldalán. 

Az akciót egyébként az Eötvös József Gimnázium diákjai szervezik, de csatlakoztak hozzájuk az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, a Veres Pálné Gimnázium, a Berzsenyi Dániel Gimnázium, a Toldy Ferenc Gimnázium, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, a Vörösmarty Mihály Gimnázium és a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola diákjai is.

Tegnap a szakszervezetek is tárgyaltak

Január 26-án délután ült ismét tárgyalóasztalhoz a minisztérium a PDSZ és a PSZ sztrájkbizottságával. A sztrájkkövetelésekre nem kaptak érdemi választ a kormánytól, Maruzsa Zoltán államtitkár a tervezett új teljesítményértékelési rendszert ismertette – ezt mondta a sztrájktárgyalások legutóbbi fordulójáról Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.