Nyomoz a rendőrség az Eötvös Gimnáziummal kapcsolatos vesztegetésgyanú ügyében

Vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság, megvizsgálják azt a hangfelvételt, amelyet a Metropol tett közzé arról, hogy a budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója és az iskolához tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője pénzért vehettek fel olyan diákokat, akik pontszámuk alapján nem tudtak volna bekerülni.

  • Eduline

A hangfelvételről egyelőre nem bizonyították, hogy valóban Kálmán Gábor, a Reáltanoda Alapítvány vezetője beszél rajta, de a rendőrség vizsgálja a hanganyag tartalmát – írja a Telex.

A Metropol tett közzé egy olyan felvételt, amely szerint egy apa félmillió forintot adott át azért, hogy a gyerekét felvegyék az Eötvös József Gimnáziumba, és ezt „meg tudná még toldani”, ha kevésnek bizonyulna.

A lap azt írta, hogy az apa tárgyalópartnere az iskola alapítványának vezetője, Kálmán Gábor volt, aki a felvétel alapján hozzáteszi, hogy ezt már megbeszélte „a Moss-sal”, ezzel valószínűleg Moss László iskolaigazgatóra utalt.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja, Nagy Erzsébet csütörtökön, a sztrájktárgyalás előtt az Eötvös-ügyről is beszélt – azt mondta, kollégáitól úgy értesült, hogy az ügy koholmány, és nemsokára a gimnázium közleményt ad ki.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.