Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tovább nőtt a pedagógusok támogatottsága, a lakosság többsége nem ért egyet a tanárok kirúgásával.
Újabb felmérést készített a Publicus Intézet, már a kormánypárti szavazók 78 százaléka szerint is magasabb fizetést érdemelnek a tanárok – számolt be róla a Népszava.
Az intézet a korábbi hónapokban már készített felmérést a tanártüntetések támogatottságáról. Míg az ellenzéki szavazók közel 100 százaléka végig igazat adott a tiltakozó tanároknak, addig októberben a Fidesz-KDNP szavazóinak mindössze 33 százaléka tartotta jogosnak a pedagógusok megmozdulásait.
A tiltakozások támogatottsága a kormánypártok szavazói körében mostanra 40 százalékra emelkedett, a béremelések szükségességéről viszont nagyobb az egyetértés a két tábor között. Az ellenzéki szavazók 100, a kormánypártiak 78 százaléka szerint ugyanis a jelenleginél magasabb fizetést érdemelnek a tanárok.
Mi a helyzet a kirúgásokkal?
A felnőtt lakosság 80 százaléka egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusokat a kormány az elbocsátásukkal „büntette meg”. A Fidesz-KDNP szavazóinak 54 százaléka szerint inkább nem kellett volna kirúgni a tanárokat, 29 százalékuk viszont inkább egyetért az intézkedéssel, míg az ellenzéki pártok támogatóinak 99 százaléka szerint helytelen volt a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusok elbocsátása.
A felmérésből az is kiderült, hogy bár az elmúlt időszakban megszaporodtak a tiltakozó akciók a november végén kirúgott 8 budapesti pedagógus miatt, a lakosság 12 százaléka mégsem hallott arról, hogy szeptember óta még több tanárt bocsátottak el az állásukból.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.