"Ránk omlik az épület": több tucat iskolában ülősztrájkolnak csütörtökön a diákok

Több vidéki iskolából is jelezték, hogy csatlakoznak az Egységes Diákfront csütörtöki ülősztrájkjához.

  • Székács Linda

Eddig 76 iskolából csatlakoztak diákok a december 8-i ülősztrájkhoz - tették közzé a Tanárblog nevű Facebook csoportban.

Álljunk ki az iskolánkért ülősztrájkkal. Üljünk ki együtt a folyosókra, mert nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek - írják az eseményben.

A demonstrációt az Egységes Diákfront szervezi a csütörtöki országos sztrájknapon a 2. órában, az ország összes oktatási intézményéből várnak fényképeket és videókat a demonstráló diákokról. A Tanárblog értesülései szerint eddig 76 intézmény, többnyire budapesti iskolák csatlakoztak az akciókhoz, de részt vesznek benne a Debreceni Ady Endre Gimnázium, a Tóth Árpád Gimnázium, a szegedi Deák Ferenc Gimnnázium, több győri iskola és a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium diákjai is.

Nyolc tanárt rúgtak ki ismét, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Ahogy azt sem, hogy a Nemzeti alaptanterv miatt rengeteg, feleslegesnek tűnő tananyagot kell nap mint nap megtanulnunk. Vagy azt sem, hogy szar a menza, drágul a büfé és ránk omlik az épület. Na meg persze, hogy nincs tanár. Gyere velünk, mert nekünk aztán már igazán elegünk van! - buzdítanak.

 

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.