Elege lett, felmondott a Vörösmarty-gimnázium matematika-történelem szakos tanára

A középiskolai tanár Facebookon tette közzé, hogy lemond a közalkalmazotti jogviszonyáról.

  • Eduline

December 5-én tette közzé Kosztra Gábor, hogy felmond a Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. A matematika-történelem szakos tanár 2005 óta tanít állami intézményben, 2008 óta ezt a Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban teszi. A lemondásáról annyit osztott meg: többek között az alacsony bérezés miatt, a nagy munkaterhelés miatt, a sztrájktörvény módosítása miatt és mindezek mellett azért,

mert november 30-án újabb kollégáit távolították el munkahelyükről érdemi előzmények nélkül. "Az egyik tanár, akinek felmondtak, ugyanabban az intézményben dolgozott, amelyben én is. Az intézményvezetőm jelezte, hogy az ő véleményét nem kérték ki ezzel kapcsolatban"

- írta. Bejegyzését azzal zárta: "jogkövető állampolgárként a lemondási időmet kitöltöm, ezzel a rám bízott diákok félévét lezárom. Kijelentem, hogy lemondási időm lejárta után határozatlan ideig nem kívánok a magyar oktatás Belügyminisztérium által fenntartott részébe visszatérni".

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.