Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A bejelentés után nem sokkal az is kiderült, melyik három iskola érintett az ügyben.
Frissítés: Megvan, melyik iskolákból rúgták ki a tanárokat - van ahonnan, hat tanárt bocsátottak el
2022. december 1. hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát
– közölte a Belügyminisztérium. A közleményük szerint az érintett tanárokat a munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy "a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik amennyiben a munkájuk végzését - a tanítást - bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják" - írja az MTI. Ez magyarra fordítva ez annyit jelent, a tankerületek korábban küldtek a polgári engedetlenségben résztvevő tanároknak egy fenyegető levelet, melyben azt írták, hogy ha ismét polgári engedetlenségben vesznek részt, azonnal felmenthetik őket.
A Belügyminisztérium ismét kiemelte, hogy ők "a diákok érdekeit helyezi mindenek elé". Azaz szerintük a tanárok "jogellenes munkamegtagadása" korlátozza a diákok "tankötelezettségének teljesítését és a művelődés alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását" - áll a friss közleményben. Arról azonban nem esik szó, vajon a most elbocsátott tanárok hiánya hogyan befolyásolja majd a diákok fenti jogait.
A minisztériumi közleménye szerint, a tárcához érkezett összesítés alapján egyébként 2022. november 30-án további 24 pedagógus kap tájékoztatást intézményének vezetőjétől arról, milyen következményekkel jár a "munka jogellenes megtagadása".
Nem a most felmentett nyolc tanár az első, akit elbocsátottak. Korábban szintén polgári engedetlenségben résztvevő tanárokat rúgott ki a tankerület a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Az elbocsátott pedagógusok azóta egyéni pereskedés helyett pertársaságként fordulnak bírósághoz, mely előtt a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei képviselik majd őket a jövőre induló perben.
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.