Megvan, melyik iskolákból rúgták ki a tanárokat - van, ahonnan hat tanárt bocsátottak el

Információink szerint az egyik érintett gimnáziumban azonnal össze is hívták a tantestületi ülést.

  • Eduline

A Karinthy Frigyes Gimnázium hat, az Eötvös József Gimnázium egy és a Vörösmarty Mihály Gimnázium szintén egy tanárának szűnik meg a jogviszonya holnaptól - tudta meg az Eduline.

Ahogy korábban megírtuk, rövid közleményben osztotta meg a Belügyminisztérium, hogy újabb tanárokat bocsátanak el polgári engedetlenség miatt. Ezen felül, a tárcához érkezett összesítés alapján egyébként 2022. november 30-án további 24 pedagógus kap tájékoztatást intézményének vezetőjétől arról, milyen következményekkel jár a "munka jogellenes megtagadása".

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.