Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hiába tenne jót a tizenéveseknek, ha az első óra csak fél kilenckor vagy kilenckor kezdődne, a legtöbb középiskolába legkésőbb háromnegyed nyolcra be kell érni.
A túl korai ébredés nemcsak az iskolai teljesítményre van negatív hatással, hanem a tizenévesek testi és mentális egészségére, életminőségére is - derül ki abból a friss tanulmányból, amelyet az amerikai egészségügyi szervezet, a Centers for Disease Control and Prevention tett közzé még október elején.
A téma időről időre felbukkan nem csak külföldön, de Magyarországon is, a kutatók ugyanis egyetértenek abban, hogy a 8 órai iskolakezdés a középiskolások számára egész egyszerűen nem megfelelő - romlik az életminőségük, ingerültebbek, hajlamosabbak az elhízásra, a mentális betegségekre és a függőségekre.
Máshogy működnek a kisiskolások és a kamaszok
A Nationwide Children's Hospital szerint a tizenéveseknek nagyjából 9-9,5 óra alvásra van szükségük ahhoz, hogy egészségesek és kipihentek legyenek. Nagy többségük mégis mindössze 7 órát vagy még annál is kevesebbet alszik: nem azért, mert nem akarnak többet, hanem mert a szervezetükben végbemenő változások miatt este 11 előtt egyszerűen nem álmosak. Az iskola miatt azonban legkésőbb reggel fél 7-kor vagy annál korábban ébredniük kell ahhoz, hogy beérkenek a 7:45-kor vagy 8-kor kezdődő óráikra.
Amerikai és európai felmérések is bizonyítják, hogy míg a 10-12 éven aluli gyerekek legkésőbb este 9 körül elálmosodnak, és általában gond nélkül elalszanak, a kamaszkor kezdetével az alvásért felelős melatonin hormon később szabadul fel a szervezetben. Ez vezet ahhoz, hogy a legtöbb tizenéves akkor is csak forgolódik az ágyban, ha a szülei megtiltják, hogy késő estig filmet nézzen, játsszon vagy olvasson.
Így aztán míg az alsó tagozatosoknak nem okoz különösebb problémát sem a korai kelés, sem az, hogy odafigyeljenek az iskolában, a középiskolákban célszerű lenne fontolóra venni a későbbi kezdést.
Van, ahol bevált
2019-ben Kalifornia volt az első olyan amerikai állam, ahol egész egyszerűen megtiltották a túl korai iskolakezdést. Míg az Egyesült Államok legtöbb oktatási intézményében nyolckor vagy legkésőbb fél kilenckor kezdődik a tanítás, a kaliforniai iskolákban fél kilenc előtt nem kezdődhetnek el az órák.
Nagy-Britanniában jellemzően 8:20 és 9:00 között kezdődik a tanítás, de egy középiskolai igazgató már 2013-ban engedélyezte, hogy az órák 10-kor kezdődjenek. Az újításról akkor a BBC-nek számolt be, és azt is elmondta: a későbbi iskolakezdésnek természetesen ára van, hiszen az órákat ugyanúgy meg kell tartani, így a diákok többnyire csak fél hatkor mennek haza. Az igazgatónő azonban így is elégedett, szerinte hamar láthatóvá váltak a későbbi kezdés pozitív hatásai.
Nálunk is szóba került
A későbbi, 9 órai iskolakezdés ötlete már itthon is többször előkerült, de a középiskolákban még mindig a 8 órai kezdés az általános - igaz, az elmúlt években jó néhány gimnázium és technikum döntött úgy, hogy fél 9-kor indítja a tanítást.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).