Több tízezer diák, tanár és szülő tüntetett vasárnap este: azt ígérik, nem hagyják abba

Rengeteg diák, tanár és szülő tüntetett a Műegyetem rakparton az oktatásért és a tanárokért.

  • Eduline

A tüntetésen a hvg.hu futósai is kint voltak, most az ő képeikből válogattunk:

Reviczky Zsolt
Veres Viktor
Veres Viktor
Veres Viktor
Reviczky Zsolt
Reviczky Zsolt
Reviczky Zsolt
Veres Viktor

Az eseményt az ADOM Diákmozgalom és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervezte, de több szakmai és diákszervezet, az Egységes Diákfront és három zenekar is részt vett rajta. A teljes tudósítást itt olvashatjátok el.

Nem ez volt az utolsó tüntetés

Október 27-én ismét országos sztrájknap lesz az oktatásban, ennek egyik "felvezetője" lesz az aznapra tervezett élőlánc is, amivel a diákoknak az a célja, hogy "átöleljék" az egész fővárost. A részletekről itt írtunk.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.