"Ülj le, egyes!" - éjszaka teleragasztották a Kölcsey-gimnázium tankerületének ajtaját

A tankerület pénteken legalább öt tanárt kirúgott a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Ezt várta őket ma reggel.

  • Csik Veronika

Ki fog holnap tanítani?

Becsüljétek meg a tanárokat!

Ülj le, egyes!

Nem adjuk a jövőnket, kérjük vissza a tanárokat!

Ilyen és ehhez hasonló feliratokat olvashatott hétfő reggel az, aki a Belső-pesti Tankerület épülete előtt sétált át.

Ahogy arról péntek délután beszámoltunk, a tankerület öt tanárnak mondott fel azonnali hatállyal  a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban – az erről szóló dokumentumban az áll, hogy a polgári engedetlenséggel „közalkalmazotti jogviszonyból eredő alapvető kötelezettségeket szegték meg”.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.