Több százan tiltakoztak hétfő reggel a Kölcsey-gimnázium előtt

Pénteken több tanárt is kirúgott a tankerület a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, ezért hétfő reggel “Ne rúgjátok ki a tanárainkat!” címmel szolidaritási akciót szerveztek a gimnázium elé. Délután a szülők levelet visznek Pintér Sándornak.

  • Eduline

Az eseményt a Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom szervezte, reggel 7:30-tól gyülekeztek a gimnázium épülete előtt. Az élő facebookos bejelentkezés szerint megtelt a Munkácsy Mihály utca a gimnázium előtt, a diákok mellett szülők és tanárok is részt vettek a megmozduláson.

Felszólalt a megmizduláson Törley Katalin, a gimnázium tanára és a Tanítanék Mozgalom tagja, aki pénteken nem tudta átvenni a tankerület levelét, így – tette hozzá – „csak valószínűsíti”, hogy több kollégájához hasonlóan őt is elbocsátották. „Én ma még be fogok menni, és tanítani fogok” – mondta, hozzátéve: ők tanárok, azok is maradnak, ezt nem vehetik el tőlük: de az állásukat igen.

Egy végzős diák is felszólalt, aki azt mondta, hogy minden felelős állampolgárnak kötelessége kiállni a tanárok mellett. "El a kezekkel a tanárainktól!" - zárta a beszédét.

„Minél kevesebb van belőle, annál nagyobb érték. Tanárból egyre kevesebb van, pedig a tanárok nagyon értékesek számunkra. Fontosak mindenkinek, fontosak kell legyenek a hatalomnak, a társadalomnak, nekünk, szülőknek és a gyerekeknek. Felszólítom ezért a hatalmon lévőket, hogy becsüljék meg a tanárainkat, és őrizzék meg nekünk” – mondta egy szülő a demonstráción. Arra kérte a társadalmat, hogy fogjanak össze, mert ha nem lesznek képzett gyerekek, „akkor ennek az országnak vége”.

A gimnázium előtt felolvastak egy levelet is, amelyet Pintér Sándor belügyminiszternek, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak, Hajnal Gabriellának, a Klebelsberg Központ elnökének címeztek a szülők, és hétfő délután elvisznek majd a Belügyminisztériumba. Ebben azt követelik, hogy azt az öt tanárt hagyják meg az állásukban, akiket kirúgtak vagy ki fognak rúgni azért, mert felemelték a szavukat. "A döntést elfogadni nem tudjuk, visszautasítjuk, és annak minél hamarabbi jóvátételét követeljük" - áll a levélben, amelyet a demonstrálók alá is írhattak.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.