"Vonjunk össze több osztályt egy terembe, akik majd egy idő után belehelik a termet"

A kulturális intézményekhez hasonlóan Jocó bácsi várja, hogy az iskolákra érvényes spórolási javaslatokat.

  • Eduline

- sorolja az abszurd javaslatokat Balatoni József, azaz Jocó bácsi, Facebook-posztjában, amit eredetileg viccesnek szánt, de szomorú lett, mert szerinte ezek közül bármit elrendelhetnek, illetve "javasolhatnak".

Pont úgy, ahogy a 18-20 fok is minimum, valahogy mégis sok helyen maximumként is értelmezik, és még csak azt sem mondhatja senki, hogy nem tartják be a rendeletet - írja. A teljes posztot itt nézhetitek meg:

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.