Sarokba szorították az oroszok által megszállt területein élő ukrán tanárokat, sokan felmondtak

Az orosz tanterv alapján kell tanítaniuk a pedagógusoknak Ukrajna megszállt területein. Vannak, akik együttműködnek, a tanárok és a szülők nagy része azonban a fenyegetés ellenére más megoldást keres.

  • Székács Linda

"Ukrajna magunkra hagyott minket, és nem is fog visszatérni, az oroszok pedig ajánlatokat tesznek nekünk. Ha nem fogadjuk el, Oroszországból fognak olyan embereket ideküldeni az iskola vezetéséhez, akiknek nincs semmi kötődésük hozzá. Jobb, ha mi maradunk itt, és próbálunk gondoskodni róla továbbra is"

- a The Guardian szerint így jelentette be egy orosz megszállás alá került ukrán város iskolaigazgatója az ott tanító pedagógusoknak, hogy szeptembertől az orosz tanterv szerint kell tanítaniuk.

Halyna, az iskola korábbi igazgatóhelyettese szerint a tanárok egyharmada egyetértett az igazgató döntésével, ő azonban a felmondás mellett döntött. Mivel az ukrán nyelvű tankönyvekkel együtt mindennek vége az iskolában, ami Ukrajnához kötődik, néhány nappal később visszament, hogy elhozza az osztályterméből a diákjai által ukrán nyelven írt verseket, amelyeket korábban kitűztek a falakra.

"25 évig ott dolgoztam, és egyedül sétáltam ki egy cserepes növénnyel, meg egy szatyornyi verssel a kezemben"

- idézte fel a brit napilapnak.

Elmondása szerint az intézményből kifelé vezető útját végigkísérte, ahogy a falakról eltávolítják az ukrán nemzeti hősök fotóit és posztereit, néhány nappal később pedig a volt kollégái arra figyelmeztették, hogy egy szülői értekezleten már árulónak és politikai uszítónak nevezték, és felkerült az Orosz Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatának listájára.

Online folytatják

Bár a fenyegetés miatt kénytelen volt másik városba költözni, az iskolát elhagyó kollégáival együtt Halyna úgy döntött, a járvány alatt szerzett tapasztalataikat hasznosítva online folytatják az ukrán tanterv szerinti oktatást az intézmény azon diákjainak, akik korábban külföldre vagy más ukrán városokba menekültek, vagy a városban maradtak, de a szüleik az erőteljes orosz fenyegetés ellenére sem akarják, hogy az orosz tanterv szerint tanuljanak.

A pletykák ellenére orosz tanárok egyelőre nem érkeztek az intézménybe, hogy átvegyék a felmondott tanárok helyét, de az iskolát folyamatosan fegyveres katonák őrzik, a hatóságok pedig fenyegetéssel és megvesztegetéssel próbálják ott tartani a diákokat.

Fenyegetés vagy lekenyerezés

Herszon régióban 10 000 orosz rubelt, átszámítva nagyjából 66 ezer forintot ígérnek minden olyan diák után, aki továbbra is az oroszosított intézményekbe jár, azokat a szülőket viszont, akik ezt megtagadják, azzal fenyegetik, hogy elveszik tőlük a gyerekeiket.

Sergii Gorbachov ukrán oktatási miniszter szerint nem ez az egyetlen olyan intézmény az orosz fennhatóság alá került ukrán területeken, ahol a pedagógusok és a családok hasonló helyzetbe kerültek: több száz ilyen üzenetet kaptak.

Az orosz nemzeti tanterv erőltetése azt mutatja, hogy Oroszország számára az oktatáspolitika a hatalomátvétel legfontosabb alappillére. A Kreml szerint ugyanis az iskolákban formálhatják leginkább a fiatal generáció gondolkodásmódját és nézeteit, akik így elfogadhatják Oroszország azon álláspontját, hogy az oroszok és az ukránok valójában egy nép, a történelmük összefonódik.

Ezzel a nézettel a megszállt Herszon régióban többen is egyetértenek, oroszbarát szülők, pedagógusok, de még a régió kormányzója, Kyrylo Stremousov is, aki korábban oltásellenes bloggerként is elhíresült. Szerinte az ukrán tantervnek kifejezzetten az volt a célja, hogy "hülyét csináljon a gyerekekből", a tanterv megváltoztatásával pedig végre "valóban elkezdenek tanulni."

Számos ukrán tisztviselő börtönbüntetést követel azoknak a pedagógusoknak, akik együttműködnek az oroszokkal és elfogadják az oroszosított tantervet. Az oktatási miniszter szerint azonban nem igazságos ítélkezniük a döntés elé állított tanárok fölött.

"Sem erkölcsi, sem jogi alapon nem követelhetünk hősiességet a megszállás alatt élő emberektől. A legfőbb céljuk nem az önkéntes együttműködés, hanem a túlélés. Ha együttműködésre kényszerítik őket, nekünk bizonyítékokat kell gyűjtenünk arra, hogy valóban kényszerítik őket"

- mondta Gorbachov.

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu