Polgári engedetlenségbe kezdtek egy kispesti gimnázium tanárai is

Ma és holnap tiltakoznak az alacsony pedagógusbérek miatt a két tanítási nyelvű gimnáziumban.

  • Székács Linda

Polgári engedetlenségbe kezdett a kispesti Károlyi Mihály Gimnázium 34 tanára – szúrta ki a hvg.hu.

A magyar-spanyol két tannyelvű gimnázium közleménye szerint az oktatást két napra, szeptember 7-én és 8-án függesztik fel, tehát nem tartják meg az óráikat és nem végeznek egyéb oktatási-nevelési tevékenységet sem.

Közleményük szerint az akciójuk nem a kollégáik, legfőképpen pedig nem a diákok ellen irányul, de mivel a tanári béreket még mindig a 2014-es minimálbér alapján határozzák meg, az alacsony fizetések miatt pedig „inspiráló kollégák tucatjai hagyják el a pályát kényszerűségből”, kötelességüknek érzik, hogy kiálljanak a jogaik, az oktatás fontossága, és a gyerekek jövője mellett.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.