Újra polgári engedetlenségi akcióba kezd a tantestület egy része a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tantestületének legalább negyven százaléka polgári engedetlenségi akcióba kezd hétfőn – mondta Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője, a gimnázium tanára.

  • Eduline

„A sikertelen szakszervezeti tárgyalások és a kormány tárgyalóképtelensége, arroganciája és fenyegetőzései után a nyár közepén a Tanítanék nyílt levelet intézett az oktatás irányítóihoz, régi/új főnökeinkhez, melyben két alapvető követelést fogalmaztunk meg:

- a pedagógusok alapvető munkavállalói jogának, a sztrájkjognak a visszaállítását oly módon, hogy ez az erős és törvényes eszköz az érdekérvényesítésre ismét alkalmassá váljon. E jogunk csorbítása, kiherélése tette szükségessé a téli-tavaszi polgári engedetlenségi hullámot.

- az oktatásban dolgozók bérét emeljék a diplomás átlagbér szintjére, a fokozódó tanárhiány mérséklése érdekében oly módon, hogy az oktatásban dolgozók kapjanak azonnali, már szeptemberi bérükben érvényesített jelentős béremelést, és szülessen írásos garancia arról, hogy a bérek felzárkóztatása és értékállósága két éven belül megtörténjen – tehát a diplomás átlagbér szintjére”

- tette közzé a Tanítanék Törley Katalin csütörtöki beszédét. Szeptember 2-i határidőt szabtak a kormánynak. Ha semmilyen előrelépés nem történik, szeptember 5-től országszerte újraindítják a polgári engedetlenségi mozgalmat.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.