Milliós jutalmakat kaptak 2021-ben a Klebelsberg Központ vezetői

A Klebelsberg Központban összesen 92 főt jutalmaztak meg, összesen több mint bruttó 96 millió forint értékben novemberben.

  • Eduline

A Telex szúrta ki a momentumos Tóth Endre posztját, amiben a politikus arról ír, mekkora jutalmat (vagy motivációs elismerést) vettek fel a Klebelsberg Központ vezetői és munkatársai 2021 végén.

Ezek alapján a Klebelsberg Központ 15 vezetője összesen 34 millió forintot kapott 2021 novemberben - a Telex hozzáteszi, ez fejenként közel bruttó 2,3 millió forintos elismerés -, mellettük pedig 77 további dolgozó kapott motivációs elismerést 2021 végén.

A tanári fizetés komoly probléma

A pedagógusszakokra jelentkezők száma egyébként is visszaesett az elmúlt években: a Felvi adatai szerint az idei általános felvételin összesen 11 977-en jelentkeztek valamilyen pedagógusképzésre, közülük 6449-en kerültek be. Nem véletlenül választják keveset ezt a pályát: a nettó 210 ezer forint körüli kezdő fizetés kevés középiskolást vonz.

A szakszervezetek lassan egy éve tárgyalnak már a kormánnyal a kérdésben, azonban eddig nem sikerült még megegyezni a bérrendezésről. A tanárok azonnali 45 százalékos fizetésemelést követelnek, a kormány viszont az uniós támogatásból - melynek még nem született meg a megállapodása - fedezné és 2028-ig igazítanák pedagóguspálya béreit a diplomás átlagbér 80 százalékához.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.