Megvannak a középiskolai felvételi eredményei, egyre több iskola teszi ki a felvettek névsorát

Április 22-ig az összes középiskola megkapja az Oktatási Hivataltól az „egyeztetett felvételi jegyzéket”, vagyis a hozzájuk bekerült diákok listáját. Több gimnázium és technikum már közzé is tette a névsort.

  • Szabó Fruzsina

A VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium már ki is tette az egyeztett felvételi jegyzéket, az oda jelentkezők az oktatási azonosítójuk vagy a felvételin megadott jelige alapján ellenőrizhetik, hogy bekerültek-e a kiválasztott osztályba. A Szinyei egyébként azt is hozzátette, hogy minden helyük betelt, ezért a május 9-én kezdődő rendkívüli felvételin (amelyen a megmaradt férőhelyeket hirdetik meg a középfokú iskolák) nem vesznek részt.

A budapesti Szent István Gimnáziumba jelentkezők is böngészhetik a listákat, az iskola oldalán közzétették a felvettek oktatási azonosítóját. Hozzátették azt is, hogy a négy évfolyamos képzésre bekerült tanulók besorolását a két osztályba később véglegesítik majd, méghozzá a második idegen nyelv és a felvételi rangsorban elfoglalt helyezés alapján.

Kitette a felvettek listáját a budapesti Szent István Technikum és Kollégium is, az intézmény többek között nyelvi előkészítős gazdasági osztályokat és sportosztályokat is indít. A II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium azt közölte az oldalán, hogy április 22-én délutántól folyamatosan jelentetik meg a szeptemberben induló osztályokba felvett diákok listáját.

Mikor érkezik a hivatalos értesítés?

A középiskolai felvételi hivatalos eredményéről valamennyi jelentkező kap értesítést – ennek április 29-ig kell megérkeznie a szülőkhöz és az általános iskolákhoz (ha valaki hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezett, csak akkor kap az általános iskolájuk levelet, ha a diák bekerült a kiválasztott képzésre).

A felvételi döntés ellen csak jogszabálysértésre vagy az intézmény belső szabályzatának megsértésére hivatkozva lehet fellebbezni. A jogorvoslati eljárásban az adott iskola fenntartója hoz döntést.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.