"Vedd fel az inget!" - a minisztérium előtt tüntetnek a tanárjelöltek

A leendő tanárok az Emberi Erőforrások Minisztériumának Akadémia utcai épülete előtt demonstrálnak. Az egyik felszólaló azt mondta, változtatni kell, mert az iskolákban kimerült, sőt kiégett tanárokat látnak.

  • Eduline

Déltől a diákok tüntettek a Kossuth téren, Székesfehérváron 15 órától indult tüntetés, fél négykor pedig indul a tanártüntetés a minisztérium Akadémia utcai épülete előtt.

Pedagógushallgatókként a közoktatás jelenlegi diszfunkcionalitása, a tanári pályával járó egzisztenciális és szakmai bizonytalanságok miatt még a pályára lépés előtt bennünk is felmerül a kérdés: “Ki fog holnap tanítani?”. Kötelességünknek érezzük, hogy támogassuk leendő kollégáinkat abban a küzdelemben, amelyet a pedagógusszakma sorsáért, azaz a mi jövőnkért is vívnak

- írják a szervezők. A felszólaló tanárjelöltek elmondták, a tanárképzés csak felkészít a valóságra - nincs idő, megbecsülés és megfelelő fizetés. Ilyen feltételekkel nem lehet tanítani, hiszen megélni sem lehet tanárként.

"Olyan tanárokat látunk nap mint nap az iskolában, akik kimerültek" - mondta az ADOM Diákmozgalom egyik végzős tagja. Évek óta küzdünk egy korszerű, diákközpontú, esélyteremtő oktatásért, de a minisztériumnál zárt ajtótok kopogtattunk - mondta a végzős középiskolás, hozzátéve, hogy a tanárjelöltekben, a mostani egyetemistákban van a jövő. Egy négy éve a pályán lévő tanár elmondta, "végre nem a szüleim tartanak el egészen, és megvehetem a Sparban az egyel drágább sajtot is".

Kacskovics Mihály Béla

Varga Sára, a budapesti Eötvös József Gimnázium tanára is részt vett az eseményen. A fiatal tanárnő nemrég nyilvános posztot tett közzé arról, mennyit is keres pontosan. Akkor azt írta, "178.193 forintból nem lehet tisztességesen megélni". Most kiemelte, hogy az anyagi terhek és áldozatok mellett azonban hatalmas teher, rengeteg óra is nyomja a tanárok és a diákok vállát. Azt oktatást korszerűsíteni kell - hangsúlyozta.

Kacskovics Mihály Béla

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója hozzátette, egyre többen kényszerülnek elhagyni a pályát, sokkal többen mennek nyugdíjba, mint ahányan tanárnak jelentkeznek. Hangsúlyozta azt is, ma már tényleg az a legfontosabb kérdés: ki fog holnap tanítani?

A mai sztrájkról folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok.

Miért "néma" a magyarok fele?

Érdemes-e már gyerekkorban elkezdeni a nyelvtanulást? Mire jó a „babaangol” és az „ovis német”? Milyen két tannyelvű iskolák működnek Budapesten, és milyen képzést kínálnak? Mennyibe kerül a nulláról eljutni a B2-es szintig? Ezeket a kérdéseket is megválaszoljuk a HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványában, amely a nyelvvizsga előtt állóknak is segít.

Hogy könnyebb legyen választani, összehasonlítottuk a legnépszerűbb vizsgatípusokat, megnéztük a feladatokat és az árakat, sőt még a szakmai és az online nyelvvizsgákat is. A HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványt keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt.
Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.