Gulyás: tárgyalnak arról, hogy EU-s forrásokból több százmilliárd forintot költhessenek a tanárok béremelésére

Arra kérik a pedagógusokat, hogy fontolják meg a sztrájkban való részvételt, illetve a sztrájk elhalasztását - mondta Gulyás Gergely csütörtökön a Kormányinfón, Budapesten.

  • Eduline/MTI

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a pedagógusok törekvéseivel egyetértenek, és tárgyalnak az Európai Bizottsággal arról, hogy európai uniós forrásokból több százmilliárd forintot fordíthassanak béremelésre.

"A pedagógusok mellett a tanulók és a szülők érdekeire is tekintettel kell lennünk, különösen azért, mert a koronavírus-járvány miatt alig lehetett zavartalanul oktatni" - tette hozzá.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.