Polgári engedetlenség: újabb gimnáziumban tiltakoznak a tanárok, nem vették fel a munkát csütörtök reggel

A Szerb Antal Gimnázium tanárai is követték a Szent László Gimnázium, a Kölcsey Ferenc Gimnázium és a budaörsi Illyés-gimnázium pedagógusainak példáját: csütörtökön megtagadták a munkát, így harcolnak a pedagógussztrájkot ellehetetlenítő kormányrendelet visszavonásáért.

  • Eduline

A XVI. kerületi Szerb Antal Gimnázium tanárai az iskola épülete előtt olvasták fel közleményüket, amelyből kiderül: több más gimnázium pedagógusaihoz hasonlóan ők is polgári engedetlenséggel tiltakoznak a múlt pénteken megjelent kormányrendelet ellen, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a márciusi pedagógussztrájkot. Csütörtökön semmilyen oktatási-nevelési munkát nem végeznek. A Mérce úgy tudja, a tantestület körülbelül fele, 34 tanár döntött így.

A gimnázium tanárai kiemelték: nincsenek kapcsolatban sem szakszervezetekkel, sem pártokkal, „kizárólagos célunk a sztrájkhoz való alkotmányos jogunk védelme”, a társadalmi felelősségvállalás és hitelességük megőrzése. Azt szeretnék elérni, hogy a kormány vonja vissza a jogszabályt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőn a kőbányai Szent László Gimnáziumban, kedden a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, szerdán pedig a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, Szakgimnáziumban és Technikumban tagadták meg a munkát a tanárok tiltakozásképpen. Csütörtökön egyébként a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) Pesterzsébeti Technikumának négy tanára is csatlakozott az akcióhoz.

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu