Rendelettel szabályozza a kormány a tanárok sztrájkját

A szabályok addig lesznek érvényben, amíg „a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló” törvény - így március 16-án, a következő tervezett sztrájk napján még aktuálisak lesznek.

  • Eduline

A tanárok egy része arra készül, hogy egész napos, akár határozatlan ideig tartó sztrájkot indítanak március 16-án. Ennek része az is, hogy nem biztosítanának mindenhol gyermekfelügyeletet.

A péntek este azonban megjelent egy jogszabály - vette észre a hvg.hu -, miszerint minden, a sztrájkkal érintett munkanapon reggel 7 óra és iskolák esetében 16 óra, általános iskola esetében 17 óra, óvodák esetében 18 óra között kell felügyelni a gyerekekre, saját osztályukban – tehát különböző osztályok keveredése nélkül –, és minden csoportban, osztályban rendelkezésre kell állnia legalább egy, szakképesítéssel rendelkező pedagógusnak, kollégiumi nevelőnek, oktatónak vagy pedagógiai asszisztensnek.

A gyerekeknek meg kell kapniuk a szokásos étkezést, kollégiumi ellátást, délelőtt és délután egy-egy óra „szabad levegőn való tartózkodást” - írja az oldal. Az érettségiző középiskolai osztályokban meg kell tartani minden vizsgaszabályzat szerinti felkészítési órát a kötelező érettségi tantárgyakból. A többi tanulónak minden tárgyból az órák felét kötelező megtartani.

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.