Újabb budapesti iskola tanárai csatlakoztak tiltakozási hullámhoz, ma ők sem dolgoznak

A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) Pesterzsébeti Technikumának tanárai közül is voltak, akik csatlakoztak a mai akcióhoz.

  • Eduline

Ahogy már írtunk róla, cinkotai Szerb Antal Gimnáziumban 55 tanárból ma 26-an nem tanítanak, polgári engedetlenséggel tiltakoznak a kormány február 11-i rendelete ellen. Egy másik iskolában, egy pesterzsébeti Technikumban is úgy döntött 4 tanár, hogy ma nem tanítanak - tudósított róla a Mérce.

A lapnak nyilatkozó egyik tanár szerint a részvételüknek egyértelmű oka van: a kormány packázik a véleménynyilvánítási szabadságukkal. Puskás Pál hozzátette, a szakképzést eddig a sztrájkkövetelések kevésbé érintették, leginkább csak az oltási kötelezettség vonatkozott rájuk. Szerint ez nem bőszítette fel a tantestületeket annyira, hogy nagyobb létszámban beleálljanak a sztrájkba. Hozzátette, a kiállásuktól azt várja, hogy többen csatlakoznak majd a tiltakozásokhoz.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőn a kőbányai Szent László Gimnáziumban, kedden a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, szerdán pedig a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, Szakgimnáziumban és Technikumban tagadták meg a munkát a tanárok tiltakozásképpen.

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu