A PDSZ legalább 45 százalékkal magasabb béreket követel, a minisztérium szerint 2023-ban jöhet komolyabb emelés

Legalább 45 százalékos béremelést követel a kormánytól a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az elmúlt években ezermilliárd forinttal többet fordítottak pedagógusbérekre, 2023-tól jöhet az „átfogó, nagyobb mértékű bérrendezés”.

  • Eduline

A múlt héten több írás is megjelent arról, mennyire nehezen jönnek ki a fizetésükből a pályakezdő tanárok, az egyik pedagógus nyílt levelében azt írta, „a hajléktalanság peremén” kell egyensúlyoznia.

Az ATV-nek Nagy Erzsébet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja azt mondta, ha ma is a mindenkori minimálbér alapján számolnák a fizetéseket, a pedagógusok bére 90-95 százalékkal magasabb lenne. A szakszervezet legalább 45 százalékos béremelést követel a kormánytól.

Január 31-én még csak egy kétórás figyelmeztető sztrájkot szerveznek, ha ezután sem tudnak megállapodni a kormánnyal, akkor március 16-tól határozatlan ideig sztrájkba lépnek.

Az ATV-nek a minisztérium úgy reagált: „az elmúlt években Magyarország több mint ezermilliárd forinttal többet fordított pedagógusbérekre. Hozzátették azt is, hogy "2023-tól átfogó, nagyobb mértékű bérrendezésre kerülhet sor.”

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.