Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szülők részéről jogos elvárás, hogy a pedagógusok tegyenek meg mindent a gyerekek egészsége érdekében, vagyis oltassák be magukat – ezt mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban.
A miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában azt mondta, a pedagógushiány "nem kellemes dolog", de ha a gyerekek komolyan megbetegednek, az még sokkal nagyobb baj.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, december 15-ig be kell oltatniuk magukat az állami iskolákban dolgozóknak – az egyházi, alapítványi és magániskolákban dolgozók oltásáról a fenntartó dönthet.
Egyelőre csak becslések vannak arról, hányan mondanak nemet az oltásra, de valószínűleg több ezer tanárról és tanítóról van szó.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.