Több egyetem tart novemberben nyílt napot, de csak védettségi igazolvánnyal lehet bemenni

A középiskolákhoz hasonlóan az egyetemek is nyílt napokkal várják leendő hallgatóikat, a legtöbb rendezvény azonban csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

  • Bezzeg Hanna

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara november végén tart nyílt napot, az egyetem azonban már most jelezte weboldalán, hogy csak védettségi igazolvánnyal rendelkező érdeklődőket fogadnak.

A Budapesti Corvinus Egyetem is hasonló, szigorú szabályokkal szervez nyílt napokat: az alap- és osztatlan képzések iránt érdeklődőket november 19-én várják, a mesterszakos nyílt napot pedig november 18-ra időzítették. Mindkét eseményen előírás a védettségi igazolvány, aki még nem oltatta be, az "kiválthatja" a védettségi igazolványt egy 72 órán belül elkészült, negatív PCR-teszttel is.

A Dunaújvárosi Egyetemen néhány héttel ezelőtt, október 21-én zajlott a nyílt nap, amelyen a 18 év feletti látogatók szintén csak védettségi igazolvánnyal vehettek részt.

Van olyan egyetem, amely egyelőre még nem döntött a szigorítás mellett: bár a maszkviselést már október közepén előírták a Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak és oktatóinak, a nyílt napi felhívásban nem szerepel a védettségi igazolvány meglétének feltétele, így a november 10-re időzített esemény szabadon látogatható.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.