Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Angliában húsz diák közül legalább egy koronavírusos a múlt heti hivatalos adatok szerint.
A friss statisztikák szerint a vírus a 11-16 éves diákok körében volt a legnagyobb mértékben jelen, 4,6 százalékuk fertőzött - becslések szerint körülbelül egy fertőzött tanuló minden osztályteremben van - írja a Daily Mail.
Mivel a járvány szeptember eleje óta berobbant az iskolákban is, a szakemberek sürgetik a középiskolákat, hogy haladéktalanul tegyék kötelezővé a maszkviselést, hogy megakadályozzák a komolyabb fertőzéseket. Az intézményekben ebben a tanévben ugyanis nem kötelező a maszk, a távolságtartás és a kiscsoportos felosztás.
A brit statisztikai hivatal becslései szerint Angliában több mint 658 ezer ember fertőzte meg szeptember végén, ami 6,2 százalékkal haladja meg az előző heti adatot.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.