A 12-19 éves diákok fele már megkapta a Covid elleni oltást

Bár a 12 év alatti diákok nem kaphatnak oltást, a 12-19 évesek több mint fele védett a koronavírus okozta betegséggel szemben.

  • Eduline

A pedagógusok 85 százaléka már megkapta a vakcinát, a 12–19 év közötti diákok pedig már több mint ötven százaléka védett - mondta Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a Magyar Nemzetnek.

Hozzátette, az "átoltottság növelése meghatározza a jelenléti oktatás lehetőségeit". A céljuk az, hogy az iskolák továbbra is jelenléti oktatásban működjenek, hiszen "a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb". A miniszter szerint az online időpontfoglalással és az iskolai oltásokkal együtt jóval 230 ezer felett van azoknak a diákoknak a száma, akik megkapták az oltást.

A friss jelentések szerint összesen 255 ezer 12 és 17 év közötti diák oltatta be magát. A 18-19 évesek 60 százaléka, 121 ezren kapták meg az oltást. Hamarosan az alsósok is kaphatnak oltást? Gulyás Gergely egy korábbi Kormányinfón jelentette be, hogy az Európai Bizottság az 5-11 éveseknek is rendelne a Pfizer oltóanyagából, miután engedélyezték azt.

A gyártó szerint az 5–11 éves gyerekeknél is megbízható és hatékony a Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni oltóanyaga. A Pfizer azt közölte, hogy a vizsgálati eredményeket hamarosan benyújtják az amerikai hatóságoknak (FDA). 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.