Készül a kormány, hamarosan oltanák a 12 év alattiakat is

Kérdés, hogy mennyien élnek majd az oltás lehetőségével, a várt roham ugyanis a 12-17 évesek körében is elmaradt.

  • Eduline

Ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón bejelentette, hogy az Európai Bizottság az 5-11 éveseknek is rendelne a Pfizer oltóanyagából, miután engedélyezték azt. A miniszter hozzátette, még nem tudni, hogy a gyártó mikor szállíthatja a rendelt mennyiséget, de amint ezt megkapják, megkezdik a 12 éven aluliak oltását.

A Pfizer–BioNTech múlt héten jelentette be, hogy heteken belül megindítja az 5-11 éves korosztályba tartozó gyerekeket védő oltás engedélyeztetési eljárását. A vállalat már az engedélyeztetési dokumentációt is összeállította, és várhatóan az év vége felé a hat hónap és 5 év közötti korosztályon végzett vizsgálatok eredményei is meglesznek.

Az 12-17 éveseknek augusztus végén, szeptember elején lezajlott oltási kampány alatt nem volt túl nagy tolongás a vakcinákért. Póta György házi gyermekorvos szerint az 550 ezer vakcinára jogosult 12-17 éves 40 százaléka kérte az oltást - mondta a Népszavának. 

A szakember hozzátette, a szülők láthatóan hezitálnak, ugyanis sok ellentmondásos információ kering a vírusról és az oltásról. Póta György ugyanakkor azt is kiemelte, az oltás esetleges mellékhatásai közel sem olyan súlyosak, mint a koronavírus-fertőzés okozta betegség tünetei.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.