Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már a szülőket is tájékoztatták arról, hogy a Vörösmarty Mihály Ének-Zenei Nyelvi Általános Iskolában és Gimnáziumban kötelező lesz maszkot viselni.
Korábban írtunk arról, hogy az egyik pécsi iskolában csütörtök reggel óta kötelező a maszkhasználat – az intézményben ugyanis két pedagógus és egy osztály került karanténba.
A pécsi iskola után most Pestszentlőrincen is úgy döntöttek, hogy kötelező lesz maszkot viselni. A Vörösmarty Mihály Ének-Zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium már a szülőket is tájékoztatta arról, hogy jövő hétfőtől az iskola közösségi tereiben – így az aulában, a folyosókon és a mosdókban – kötelező lesz a maszk viselése, míg a tantermekben „erősen ajánlott” – írja a Magyar Hang.
A kormány egyelőre nem tervez digitális oktatást, azt szeretnék, ha „az iskolák is működnének”. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor hozzátette, ha a járványügyi helyzet romlik, a kormánynak van lehetősége elrendelni az újabb digitális átállást központilag, hogy ne kelljen egyéni intézkedéseket megfogalmazni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.