Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy teljes osztály és két pedagógus került karanténba az egyik pécsi általános iskolában, ezért kötelezővé tették a maszkhasználatot. A diákok csak testnevelésórán és az ebédlőben vehetik le a maszkot.
Az egyik pécsi iskolában csütörtök reggel óta kötelező a maszkhasználat. Az internetre feltöltött tájékoztató szerint két pedagógus és egy osztály került karanténba, ezért vezették be az intézkedést – adta hírül az ATV híradója.
Az intézkedéssel kapcsolatban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője híradónk érdeklődésére azt mondta, hogy az intézmények számára egy ajánlás határozza meg a lehetőségeket ilyen esetekre. Nagy Erzsébet elmondása szerint nem kötelező maszkviselést elrendelni, de nincs is megtiltva ennek lehetősége. „Az intézményeknek továbbra is a kezükben annak a lehetősége, hogy helyi járványügyi protokollt állítsanak ki” – magyarázta.
Az ATV az Emberi Erőforrások Minisztériumától azt a választ kapták, hogy valóban az igazgatók dönthetnek a maszkhasználatról, de a pécsi iskolában a tárca nem tud igazolt fertőzésről.
A minisztérium válasza kitér arra is, hogy az idei tanév az oltások miatt jóval biztonságosabb, mint a tavalyi, valamint azt is megírták, hogy a 12-17 éves diákok közül 227 ezren már megkapták az oltást, és a tanárok 85 százaléka be van oltva.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.