Újabb fegyver a tanárhiány ellen? Technikumi tanárképzést vezetnének be

Pedagógiai technikumi képzések elindítását készítik elő - árulta el a héten a szakképzésért felelős államtitkár.

  • Csik Veronika

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára még a tanévnyitó kapcsán beszélt a szakképzés sikereiről, itt került szóba az is, hogy folyik a pedagógiai technikum (azaz az általános iskola után kezdhető érettségit is adó szakképzés) előkészítése. A jelenlegi rendszerben csak felsőoktatásban van pedagógusképzés.

Ebben a technikumban nagyon magas lesz a gyakorlati óraszám, annak érdekében, hogy különböző életkorú, különböző intézmény típusokba járó gyerekekkel gyakorolhassák a diákok a megtanultakat - szúrta ki a hvg.hu a szakmaverzum cikkét. A helyettes államtitkár szerint a pedagógiai technikumban lesznek olyan végzettségű diákok, akikre nyugodtan rá lehet bízni a gyerekeket.

Mint kiderült, a pedagógiai technikumban három egyetemmel dolgoznak együtt. “Azt látjuk, hogy a tanárképzésnél nagyon sokszor van, hogy habár többen is jelentkeznek, de nem biztos, hogy el is helyezkednek tanárként. Lehet, hogy közben jönnek rá, hogy azt a korosztályt ők nem értik annyira, nem tudnak annyira közel kerülni hozzá. Nos, a pedagógiai technikumban olyan magas a gyakorlati óraszám, hogy mindenki rá fog jönni arra, hogy melyik az a korosztály, amely érdekli őt, így ez segítség abban, hogy melyik területet válassza.” – mondta Pölöskei Gáborné.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.