Emmi: Nem csak augusztus végén oltják a diákokat

Mégsem sűrítik be két napba a diákok oltását.

  • Csik Veronika

Az iskolaorvosok és a háziorvosok bevonásával kezdődhet meg tanévkezdéskor a 12-18 évesek koronavírus elleni oltása az oktatási intézményekben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Népszavával.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke korábban azt nyilatkozta a Népszavának: az igényfelmérések augusztus közepe után kezdődhetnek meg, mivel az augusztus eleji időpont túl korai lett volna. Hozzátette, az intézményvezetők egyelőre nem kaptak újabb utasítást az iskolai oltások szervezésével kapcsolatban.

Az Emmi arról is tájékoztatta a lapot: a 12 évnél idősebb diákok még szeptember elején is megkaphatják az oltást – ezt eredetileg augusztus utolsó két napjára tervezték be. További részleteket egyelőre nem árultak el, csak annyit, hogy időben tájékoztatni fogják az érintetteket.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás szintén nem tud arról, hogy az iskolákat tájékoztatták volna a tanévkezdésre tervezett oltás lebonyolításáról, ami véleménye szerint aggasztó, hiszen már csak két hét áll rendelkezésre az igények felmérésére, az oltási akció megszervezésére.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.