Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Összegyűjtöttük az elmúlt hónapok diákolimpiai eredményeit. Több versenyen szerzett érmek után sok magyar diákra is büszék lehetünk.
A diákolimpiai versenyek közül néhányat online formában bonyolítottak le, ez azonban nem jelentett gondot magyar középiskolásoknak, akik számos díjat zsebeltek be különböző tantárgyakból.
Informatikából több szép eredményre is büszkék lehetünk. Az Európai Lány Informatikai Diákolimpiát idén első alkalommal szervezték meg Svájcban. A június 13 és 19 között zajló versenyen 43 ország 156 diáklánya mérte össze tudását. Hazánkat 4 tanuló képviselte, közülük Éles Júlia, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tizenegyedik évfolyamos diákja az ezüstérmet szerezte meg.
A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát ebben az évben Szingapúr szervezte, de a rendezvény a járványhelyzet miatt szintén online formában zajlott. 90 ország csapata, 351 diákkal versenyzett a két versenynapon, ahol a magyar csapat mindhárom végzős tagja érmet szerzett: az ezüstérmes Tóth Gellért és a bronzérmes Varga Péter az Óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett tavasszal, a szintén bronzérmes Szabó Kornél pedig a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium 12. évfolyamát fejezte be idén. A csapat negyedik tagja, Németh Márton Tamás a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium tizedikes diákja.
Az Európai Fizikai Diákolimpián is magyar sikernek örülhettünk, több magyar diák szerzett érmet a megmérettetésen. Kovács Balázs Csaba, a hatvani Bajza József Gimnázium 11. évfolyamos diákja aranyérmet szerzett, Bokor Endre, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium végzőse, valamint Bonifert Balázs, a Baár-Madas Református Gimnázium 12. évfolyamosa ezüstérmet, Varga Vázsony és Tóth Ábel Levente (mindketten a Fazekas tizenkettedikes diákjai) pedig bronzérmet. A fentiekhez hasonlóan ezt a versenyt is online, ám szigorú szabályok és videokamerás felügyelet mellett bonyolították le.
Biológia és matematika tantárgyból is remekeltek diákjaink. Az orosz szervezésű Nemzetközi Matematikai Diákolimpián Várkonyi Zsombor ezüstérmet, Füredi Erik, Kovács Tamás, Szabó György Kornél, Fleiner Zsigmond és Velich Zoé Nóra pedig bronzérmet szereztek. A lisszaboni Nemzetközi Biológiai Diákolimpián a magyar diákok négy ezüstéremet is szereztek - Kóta Kata, Nguyen Bich Diep, Szabó Márton és Szekér Máté Márk is éremmel "térhetett haza".
A 18. Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián is képviselték országunkat diákjaink: Gyetvai Miklós ezüstérmet, Probojcsevity Lili bronzérmet, Egyházi Hanna és Kövér Blanka pedig dicséretet érdemelt ki a megmérettetésen.

A Nemzetközi Kémiai Diákolimpián 84 ország 312 középiskolása vett részt: közülük ezüstérmet kapott Saracco Lucio, az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium diákja, valamint Benkő Dávid, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja. Rajtuk kívül bronzérmet szerzett Babcsányi István, a Fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium tanulója és Sajósi Benedek, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákja.
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítőtanároknak is!
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).