Közel 3500 tanár és tanító hiányzik a rendszerből

De szakemberek szerint a tényleges számok meghaladhatják a tízezret is, ugyanis engeteg álláshelyet már meg sem hirdetnek az iskolák, ehelyett a tantestületen belüli munkaelosztással, illetve óraadó tanárok alkalmazásával próbálják megoldani a munkaerőproblémáikat.

  • Eduline

Csaknem három és félezer általános és középiskolai pedagógusállásra – és kevés híján ezer óvónői státuszra – lehet jelentkezni a közszféra állásportálján – írja a Népszava.

A lap a közigallas.hu adatai alapján azt írja, hogy Budapesten a legnagyobb a tanárhiány, a fővárosban 454 tanári szakos állást hirdetnek jelenleg. Nem sokkal jobb a helyzet Pest megyében sem, ahol több, mint 350 tanárt keresnek, emellett 150 tanítói állás is betöltésre vár. A legtöbb borsodi intézmény is tanárhiánnyal küzd, de a gazdaságilag erősebb megyék közül Győr-Moson-Sopronban és Fejérben is kiugróan magas a betöltetlen álláshelyek száma: csaknem hatszor annyi pedagógust keresnek, mint Békésben.

Az adatok szerint az egyes szakok közül a matematika számít leginkább keresettnek, országosan hivatalosan 472 álláshely vár betöltésre – a legtöbb Pest megyében, Borsodban, Fejérben és Komárom-Esztergomban –, a második helyen az angol nyelv áll 253 állásajánlattal –, éppen csak megelőzve – 225 – a testnevelést. A természettudományi tárgyakat oktatókat mindenhol keresik, fizikatanári állást 209, kémiát 143, biológiát 119, földrajzot 107 helyen alkalmaznának azonnal. A humán tárgyak közül a magyar nyelv és irodalom tanárokat 128 pozíció várja, a történelmet oktatókat 107. Komoly hiány látszik a készségtárgyaknál is: 174 vizuális kultúra (azaz rajz), 151 ének-zene és 9 technikai tanári állást is hirdetnek jelenleg.

Egyes településeken már különböző kompenzációval – például ingyen lakással – próbálják odacsábítani a tanárokat, de még így sincsenek jelentkezők. Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének alelnöke szerint a kialakult helyzetet tartós béremeléssel, a munkaterhek rendezésével, valamint stabil életpályával lehetne orvosolni.

Korábban Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár azt mondta, "évi három-öt ezer álláshely kiírása teljesen normális". Majd azt is hozzátette: ők azt látják, hogy Magyarországon a pedagógusképzési terület a harmadik legnépszerűbb terület a felsőoktatási felvételin - a 2021-es számok szerint viszont inkább csak a negyedik. Sőt sok javulást várnak a diplomaszerzők számában a két éve tartó nyelvvizsga-amnesztia miatt is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem a betűkkel kellene kezdeni az olvasást” – Fóti Péter szerint a gyerekek nem úgy tanulnak, ahogy az iskola tanítja őket

Fóti Péter oktatáskutató az alsó tagozatos oktatás egyik alapvető hibájának látja, hogy a tanulást a betűk, a szótagok és a számjegyek megtanításával kezdi, miközben a gyerekek természetes módon először mindig az összefüggéseket és a jelentést értik meg. Szerinte az olvasás, az írás és a matematika tanításában az összefüggések megértésének kellene megelőznie a részek elemzését, ami az alsós pedagógia gyökeres átalakítását is szükségessé teszi. Vélemény.

Nyolcszáznál is több kiadvány érkezett a kormány tankönyvpályázatára, a minisztérium a 45 milliárdos szerződést is felülvizsgálta

A tankönyvpiac átalakításának első kézzelfogható lépéseiről számolt be az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A tárca szerint több mint 800 kiadvány érkezett a tankönyvkínálat bővítését célzó pályázatra, emellett felülvizsgálták a KELLO és az Alföldi Nyomda között kötött, 45 milliárd forintos keretmegállapodást is. A minisztérium szerint mindez a pedagógusok szabad tankönyvválasztásának visszaállítását készíti elő.

Bérrendezést és rendszeres érdekegyeztetést kérnek a bölcsődei dolgozók – megkezdődtek a tárgyalások a minisztériummal

Nem szeretne kimaradni a bölcsődéket érintő szakmai egyeztetésekből a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – ezt is jelezték Kereki Judit államtitkárnak. Az egyeztetésen szó volt a bölcsődei bérek rendezéséről, az intézmények finanszírozásáról, illetve egy rendszeres ágazati érdekegyeztető fórum létrehozásáról is.