A tanévkezdés előtti két napra oltást szerveznek az iskolákban

Mindezt Orbán Viktor jelentette be a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

  • Eduline

A szerdai iskolakezdés előtt hétfőn és kedden minden iskolában oltásokat rendezünk, így minden 12 évesnél idősebb diák megkaphatja az oltást, ha a szülők beleegyeznek - mondta a miniszterelnök.

A kormányfő az interjúban azt is kiemelte, hogy a 16-18 éves korosztály átoltottsága 45 százalékos, a 12-15 éves korosztályban pedig ez az arány nagyjából 14 százalék.  

A 16-18 évesek tömeges oltására még májusban sor került, a 12-15 évesek oltását viszont csak június közepén engedélyezte a kormány. Ahogyan a miniszterelnök által elmondott számokból is látszik, a fiatalabb korosztályból eddig jóval kevesebben éltek az oltás lehetőségével, ez pedig akár az iskolakezdést is problémássá teheti a szakemberek szerint.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.