Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Június végéig a legtöbb gyereket be kellene oltani ahhoz, hogy szeptemberben teljesen felszabadultan kezdhessük a tanévet - mondja a szakember.
Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az ATV Start című műsorában kereste a választ arra a kérdésre, hogy mennyire sürgető elkezdeni a 12-15 éves korcsoport oltását. Mint mondta, ha az őszre készülünk, és figyelembe vesszük, hogy kell 5-6 hét, hogy a védettség kialakuljon, akkor június végéig a legtöbb gyereket be kellene oltani ahhoz, hogy a szeptembert teljesen felszabadultan kezdhessük.
A szakember szerint a Pfizer vakcinája nagyon biztonságos, és valószínűleg a többi is hatásos, csak még nem vizsgálták gyerekeken. Azt nehéz megmondani, hogy mennyi oltás kellene a „gyerekek nyájimmunitáshoz,” de őket is oltani kell ahhoz, hogy a koronavírus fenyegetése minimális szintre csökkenjen.
Ha vannak kétkedők
Kacskovics Imre a szülőket azzal győzné meg, hogy a gyerekek eddig is sok oltást kaptak, sőt, gyakorlatilag csak gyerekek kapnak védőoltást, éppen az az újdonság, hogy a felnőtteket oltják elsődlegesen, így a gyerekek nincsenek veszélyben a védőoltástól. Ugyanakkor jöhet olyan mutáns, mint például akár az indiai, ami gyerekeket is nagyobb számban betegíthet meg.
Az immunológus szerint előbb-utóbb minden korosztályt be kell oltani, most annak az elemzése zajlik, hogy mekkora az a dózis, amit a 12 év alatti gyerekeknek is be lehet adni. Az Operatív Törzs egyébként az ATV, diákok oltására vonatkozó kérdésére azt válaszolta, hogy folyamatosan figyelik a WHO és EMA ajánlásait, de a 12-15 évesek oltásáról a később döntenek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.