Immunológus: a felszabadult iskolakezdéshez nyár közepére be kellene oltani a legtöbb gyereket

Június végéig a legtöbb gyereket be kellene oltani ahhoz, hogy szeptemberben teljesen felszabadultan kezdhessük a tanévet - mondja a szakember.

  • Csik Veronika

Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az ATV Start című műsorában kereste a választ arra a kérdésre, hogy mennyire sürgető elkezdeni a 12-15 éves korcsoport oltását. Mint mondta, ha az őszre készülünk, és figyelembe vesszük, hogy kell 5-6 hét, hogy a védettség kialakuljon, akkor június végéig a legtöbb gyereket be kellene oltani ahhoz, hogy a szeptembert teljesen felszabadultan kezdhessük.

A szakember szerint a Pfizer vakcinája nagyon biztonságos, és valószínűleg a többi is hatásos, csak még nem vizsgálták gyerekeken. Azt nehéz megmondani, hogy mennyi oltás kellene a „gyerekek nyájimmunitáshoz,” de őket is oltani kell ahhoz, hogy a koronavírus fenyegetése minimális szintre csökkenjen.

Ha vannak kétkedők

Kacskovics Imre a szülőket azzal győzné meg, hogy a gyerekek eddig is sok oltást kaptak, sőt, gyakorlatilag csak gyerekek kapnak védőoltást, éppen az az újdonság, hogy a felnőtteket oltják elsődlegesen, így a gyerekek nincsenek veszélyben a védőoltástól. Ugyanakkor jöhet olyan mutáns, mint például akár az indiai, ami gyerekeket is nagyobb számban betegíthet meg.

Az immunológus szerint előbb-utóbb minden korosztályt be kell oltani, most annak az elemzése zajlik, hogy mekkora az a dózis, amit a 12 év alatti gyerekeknek is be lehet adni. Az Operatív Törzs egyébként az ATV, diákok oltására vonatkozó kérdésére azt válaszolta, hogy folyamatosan figyelik a WHO és EMA ajánlásait, de a 12-15 évesek oltásáról a később döntenek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.