Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Most a Fővárosi Önkormányzat írt levelet a budapesti középiskolák és felsőoktatási intézmények vezetőinek, amelyben az igazgatókat arra kéri, vezessék be a csúsztatott iskolakezdést a kényelmesebb utazás érdekében.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felmérései alapján a reggeli csúcsidőszakban ugyanis az utasok több mint 40 százaléka diák, akik közül a többség önállóan utazik a közösségi közlekedési járatokon. Éppen ezért a főváros ismét kezdeményezte, hogy a következő tanévre vonatkozó csengetési rend kialakításakor a középiskolák és a felsőoktatási intézmények az általánosan alkalmazott 8 óra körüli iskolakezdési időpontot helyezzék át a fél 9 és 9 óra közötti idősávba. Ezzel a lépéssel mind a tanulók, mind az oktatási intézmények dolgozói kényelmesebben utazhatnának a BKK járatain - írták.
A közleményben kitértek arra is, hogy múlt év szeptembere óta a BKK főbb járatain a reggeli csúcsidőszakot 9 óráig meghosszabbították, így továbbra is biztosított a csúsztatott iskolakezdés bevezethetősége, a későbbi utazások lehetősége. Mint írták, a járványhelyzet idején különösen fontos, hogy a közösségi közlekedést használók minél szellősebben utazzanak. A csúsztatott iskolakezdés bevezetése épp ezt szolgálná, hiszen ezzel a megoldással a legforgalmasabb időszakokban csökkenthető a járművek utasterhelése.
A Fővárosi Önkormányzat egyébként már tavaly nyáron is kezdeményezte, hogy a jellemzően önállóan közlekedő középiskolás tanulóknak, illetve a felsőoktatási hallgatóknak reggelente később kezdődjön a tanítás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) alapvetően támogatta is a kezdeményezést. Ezzel szemben szemben a sokak által csak Jócó Bácsiként ismert töritanár szerint a tervnek csak akkor van értelme és csak akkor lehet hasznos, ha az óraterheket is csökkentik, ami viszont nem reális. Így bár alapvetően jó ötletnek tartaná a csúsztatást, úgy érzi, a gyakorlatban semmilyen feltétel nem adott hozzá.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.