Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az érintettek oltására május 13. és 18. között kerül sor a kórházi oltópontokon, Pfizer-vakcinával. Ha az oltás időpontja iskolaidőre esik, igazolt lesz a hiányzás.
Az érvényesen regisztrált és SMS-ben értesített 16-18 évesek szerdán még tudnak időpontot foglalni az oltásra - közölte a koronavirus.gov.hu. Mint írták, eddig több mint 90 ezren regisztráltak oltásra, és a többségük már le is foglalta az időpontot. Kérik, hogy aki ezt eddig még nem tette meg, az szerdán pótolja a www.eeszt.gov.hu honlapon.
Az időpontfoglalásra és az oltásra azok jogosultak, akik érvényesen regisztráltak és május 18-ig betöltik a 16. életévüket, illetve idén betöltik a 18. életévüket. Fontos, hogy a 18 év alattiaknak szülői hozzájáruló nyilatkozat nélkül nem adható be az oltás - erről a nyilatkozatról itt írtunk részletesebben. A kormányzati oldalon továbbá arra is felhívják a figyelmet, hogy ezen a nyilatkozaton kívül a TAJ-kártyát, a személyi igazolványt, valamint a fogalalás visszaigazolásának nyomtatott változatát is vinni kell az oltásra.
Az oltásra május 13. és 18. között kerül sor a kórházi oltópontokon, Pfizer-vakcinával. Ha az időpont tanítási időszakra esik, az oltás igazolt hiányzásnak számít, a hiányzást az oltási időpont visszaigazolásáról szóló dokumentum és az oltáskor kapott papír bemutatásával lehet igazolni.
Azok a 16-18 évesek, akik eddig nem regisztráltak, de szeretnének, azok a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon továbbra is megtehetik. Az ő oltásukra a későbbiekben, a többi regisztrált között lesz lehetőség - írták.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.