Hétvégi napokon oltják majd azokat a tanárokat, akik az érettségi alatt kapnának oltást

Azok a tanárok, akik az érettségi alatt kapnák meg a második oltásukat, hamarosan újabb értesítést kapnak majd az időpontról - hangzott el a mai sajtótájékoztatón.

  • Csik Veronika

Mivel az oltások második köre sok tanár esetében pont az írásbelik érettségire esik, az ő oltásukat hétvégére teszik majd

- mondta György István államtitkár a mai sajtótájékoztatón. Így az érintettek újabb sms-t kapnak majd - tette hozzá.

Az államtitkár szerint eddig több mint 100 ezer oktatásban dolgozó kapta meg az első oltását, és kedden újabb 100 ezer dolgozó kapott behívót. A tanárok oltásának második köre csütörtökön kezdődik és a héten zajlik majd.

A múlt heti és az e heti oltási akcióra több mint 162 ezer dolgozó kapott összesen behívót - szombatig 78 ezer tanárt és óvodai, szakképzésben dolgozót hívtak be, ebből 66 ezren jelentek meg. Korábban 34 ezer pedagógus kapott oltást - így eddig összesen több mint 100 ezer oktatásban dolgozó van beoltva.

Az egyetemeken marad minden a régiben - a felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályokat ugyanis a kormány a mai nappal meghosszabította.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.