Négy óvodában csoportos, háromban teljes karantént rendeltek el Kecskeméten

A város polgármestere Facebook-oldalán számolt be a tömeges tesztelések eddigi eredményeiről.

  • Eduline

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere azt írta, hogy az intézményi dolgozók gyorstesztelése eredményeképpen teljes karantént rendeltek el a ménteleki óvodában, a Juhar utcai óvodában és a Mikszáth Kálmán krt-i óvodában.

További négy óvodában - a hetényegyháziban, a kadafalvaiban, a Széchenyi sétányiban és a Forradalom utcaiban - egy-egy csoport került karanténba. Mint írta, a fertőtlenítés folyamatos.

Mivel a gyorsteszt önkéntes alapon működik ezért kértük az intézményeink dolgozóit, hogy a hatékony védekezés érdekében vegyenek részt a szűrésben. Azt tapasztaljuk, hogy nagyon együttműködők, amit külön köszönök nekik

- tette hozzá. Nem mindenhol akarnak azonban részt venni a tesztelésben. Ahogy azt ma reggel már megírtuk, Kisteleken még a polgármestert is meglepte, milyen alacsony a részvételi arány.

Korábban már arról is beszámoltunk, hogy a tesztelések után egy debreceni iskolát is be kellett zárni, mivel az ötven fős tantestületéből tíz tanárnak pozitív lett a tesztje.

(Képünk illusztráció.)

Előfordulhat, hogy egész nap nem ehetnek és ihatnak az óvodai dolgozók a tesztelés miatt

A tesztet megelőző 3-6 órában ugyanis nem szabad se enni, se inni, a mintavétel pedig sok helyen délutánra csúszik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.