Egyre több a fertőzött, mégis fokozatosan újranyitnak az iskolák Izraelben

A cél, hogy fokozatosan minden évfolyam iskolába járhasson a kevésbé fertőzött településeken.

  • Eduline/MTI

Több mint két hónap után keddtől az ötödik és a hatodik osztályosok is visszatérhettek az iskolapadba Izraelben, ami azt jelenti, hogy 12 éves korig minden diák bejárhat az iskolába.

A koronavírus-járvány ügyeiben döntő hétfő esti kabinetülésen elfogadták a miniszterek Joáv Galant oktatási miniszter azon javaslatát, hogy fokozatosan minden évfolyam iskolába járhasson a kevésbé fertőzött településeken. Az érettségizők, vagyis a 10-12. osztályos középiskolások már jövő vasárnap, a 7-9. osztályosok pedig egy héttel később térhetnek vissza az iskolába a "zöld" kategóriába sorolt területeken - ami az ország több mint 80 százalékát jelenti.

A döntést azonban nehezen hozta meg a kabinet, ugyanis az óvintézkedések ellenére az utóbbi hetekben folyamatosan növekszik az új fertőzöttek száma.

Múlt héten már írtunk róla, hogy Csehországban is visszatérhettek a kisebbek az iskolákba. A kormány döntése alapján most szerdán pedig az általános iskolák további osztályai kezdhetnek újra suliba járni. De november 23-ától a kambodzsai főváros, Phnompen iskolái is újranyitottak, miután nem igazolódtak be az újabb koronavírus-járványgóccal kapcsolatos helyi félelmek.

Orbán: "küzdünk, hogy az iskolákat és az óvodákat ne kelljen bezárni"

A hét legnagyobb akciója az lesz, hogy megindítsák a célzott tesztelést - közölte Orbán Viktor hétfő reggel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.