Külföldi kitekintő: van, ahol újranyitnak az iskolák

November 23-án újranyitnak a kambodzsai főváros, Phnompen iskolái, miután nem igazolódtak be az újabb koronavírus-járványgóccal kapcsolatos helyi félelmek.

  • Eduline/MTI

Az iskolák újranyitását a kambodzsai oktatási miniszter jelentette be Facebook-oldalán csütörtökön. A hatóságok egyben közölték, hogy ismét meg lehet tartani bizonyos rendezvényeket, például az esküvőket.

A helyi hatóságok aggodalmai azzal voltak kapcsolatosak, hogy Szijjártó Péternek november 3-i látogatását követően pozitív lett a koronavírus-tesztje. A miniszter látogatása után a kambodzsai hatóságok több mint 1500 embert teszteltek le, elrendelték az iskolák és bizonyos boltok bezáratását. A magyar tárcavezető látogatásával kapcsolatosan azonban csak négy esetet azonosítottak. 

A délkelet-ázsiai országot eddig egyébként szerencsésen elkerülte a koronavírus-járvány, a hatóságok egyetlen halálos áldozatot sem regisztráltak, mindössze 304 fertőzöttet, akik közül 291-en már teljesen felépültek.

Mindeközben Csehországban is visszatérhettek az osztálytermekbe az első és második osztályos tanulók. Itt októberben még az elsők között zárták be az iskolákat. New Yorkban viszont épp a napokban döntöttek úgy, hogy csütörtöktől bezárják az állami iskolákat.

Nem mindennapi látvány a római utcákon: így tiltakoznak a diákok az iskolabezárások ellen

Még az egyre hűvösebb időjárás sem riasztja vissza az olaszországi diákokat attól, hogy az utcán ülve tanuljanak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.