Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A miniszterelnök múlt hétfőn jelentette be, hogy az iskolai és óvodai dolgozókat is rendszeresen tesztelni fogják. A mai kormányinfón az is kiderült, hogy erre jövő héttől kerül majd sor.
Hétfőn - egy héttel Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése után, miszerint minden tanárt és óvodai dolgozót rendszeresen tesztelni fognak - Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, a tanárok heti tesztelése tervezés alatt van. Nemrég az is felmerült, hogy mindezt az egyetemisták fogják intézni, ezt pedig a csütörtöki kormányinfón meg is erősítették: a tesztelés jövő héttől kezdődik, ezt kétfős csapatok végzik majd, köztük orvostanhallgatók is lesznek.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is elmondta, egyelőre az oktatási kormánynak az a véleménye, hogy van elég tanár az országban, de ha szükség lesz rá, akár végzős pedagógushallgatók is besegíthetnek majd. Erről azonban egyelőre semmilyen döntés nincs. A krónikus beteg tanárok egyetemistákkal történő pótlást egyébként a Pedagógusok Szakszervezet is támogatná - hangzott el az RTL Klub szerda esti Híradójában. Az RTL kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonban akkor azt válaszolta, "nem szorgalmazzák" az egyetemisták bevonását a tanításba.
A kormányinfón az is elhangzott, hogy nincs döntés az általános iskolák és az óvodák bezárásáról. A kormány jövő szerdán értékeli majd a helyzetet és dönt az esetleges szigorításokról, vagy a jelenlegi intézkedések meghosszabbításáról.
Online aláírásgyűjtés folyik a kötelező óvodába járás felfüggesztéséért
Online petíció a napokban indult, hogy a kötelező óvodába járás szabályait függesszék fel a járványügyi veszélyhelyzet idejére.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).