Maruzsa Zoltán: működnek a bevezetett szabályok

Ő elégedett a bevezetett szabályokkal. A köznevelésért felelős államtitkár ezen felül a mai sajtótájékoztatón elmondta, a legfrissebb számokat és a tapasztalatokat. Illetve indul a KRÉTA új funkciója is.

  • Eduline

501 középiskolában van múlt szerdától tantermen kívüli digitális tanrend, 31 iskolában rendkívüli szünet van, 210 általános iskolában digitális tanrendben tanulnak a diákok, ebből 15 esteben teljes iskolát érint a döntés. Maruzsa Zoltán azt is hozzátette: 222 óvoda van rendkívüli szünet.

Tanárok helyzetével és a tesztelésekkel kapcsolatban azt mondta, ma kiküldik az értesítéseket az iskoláknak és a krónikus beteg tanárok, igazgatói engedéllyel online formában is taníthatnak majd. Ennek feltétele a technikai adottságok megléte és a diákok felügyeletének biztosítása. A döntés nem újkeletű, korábban ezt a PSZ már kérte a kormánytól.

A járvány jelen van a köznevelésben, de az iskolák nem képeznek gócpontok.

A tanárok heti tesztelése tervezés alatt van - tette hozzá -, hamarosan kiderül, hogyan valósul majd meg az iskolai dolgozók tesztelése. Nemrég felmerült, hogy egyetemisták fogják intézni a teszteléseket, azonban ezt még nem erősítette meg az államtitkár.

Maruzsa Zoltán ezen felül bejelentette, hogy elindult a KRÉTA új funkciója, az online óra is. A tavaszi kudarcok ellenére – még a miniszterelnök is beismerte, hogy minden tizedik gyerek kiesett a digitális oktatásból – egyelőre marad a KRÉTA és a többi állami fejlesztés. Pedig már a tavasszal is látszott, hogy a tanárok szívesebben kísérleteznek a piaci alapon működő programokkal, mint a Nemzeti Köznevelési Portálon sebtében közzétett tananyagokkal A tanárok - ha szeretnék - innen is megszervezhetik az online oktatást.

Megvan, ki teszteli majd a tanárokat?

Az Index azt állítja, a náluk lévő levélből kiderül, kik fogják tesztelni az iskolai dolgozókat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.