Egyre több helyen rendelik el: online oktatásra állt át egy nyíregyházi gimnázium

Tizenhárom tanár megbetegedése miatt online oktatásra tér át keddtől a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium is.

  • Eduline/MTI

Ma már nem ez az első olyan hír, hogy a tanárok hiánya miatt nem tudnak tanítani egy iskolában. Az Ercsi Eötvös József Általános Iskola igazgatója szerdára, csütörtökre és péntekre tanítás nélküli munkanapot rendelt, mert nem tudnak minden osztályba tanárt küldeni.

A magas fertőzésszám miatt döntöttek az online oktatás mellett a nyíregyházi iskolában is. Az igazgató azt mondta, várhatóan november 13-áig tartó intézkedés az iskola valamennyi évfolyamát érinti, mivel a koronavírus a diákok és a tanárok között is megjelent, és az utóbbi időszakban nőtt a fertőzöttek száma az iskolában.

Ez számokban annyit jelent, hogy tizenkét évfolyamon tizennyolc diák fertőződött meg, a 105 fős tanári karból pedig tizenhárom tanárnak lett pozitív a koronavírustesztje, ami már kritikus aránynak számít.

Komáromi István igazgató az MTI kérdésére megerősítette, hogy a hétvégén elhunyt az iskola egyik tanára, aki egészségi problémái miatt október 12-től már távol volt az intézménytől.

Múlt héten petíció indult az iskolabezárásokért. Az aláírók az egyetemek, főiskolák, középiskolák és az általános iskolák felső tagozatainak ismételt bezárását követelik. A pár napja indult kezdeményezéshez eddig több mint 38 ezren csatlakoztak. Ezzel egy időben azonban egy másik kezdeményezés is kiforrta magát: Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete (ESZME) szerint iskolák bezárását követelők nem néznek szembe azzal, milyen problémákat okozhat az iskolák újboli bezárása.

"Függesszék fel a személyes oktatást" - petíció indult az iskolák bezárásáért

A petíció aláírói az egyetemek, főiskolák, középiskolák és az általános iskolák felső tagozatainak ismételt bezárását követelik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.