"Az iskolai fertőzési adatok eltitkolás az átláthatóságot és a védekezést nehezíti"

Annak ellenére, hogy az érdekképviseletek már korábban kérték, a kormány továbbra sem hajlandó nyilvánosságra hozni azon intézmények listáját, ahol megjelent a koronavírus.

  • Eduline

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint ez nemcsak az átláthatóságot és a védekezést nehezíti, de a szülőket, oktatásban dolgozókat is nehéz helyzetbe hozza, ugyanis az adatok elhallgatása súlyosan veszélyezteti az egészséges és biztonságos munkakörnyezethez való jogot, a szülőknek pedig nehezebb eldönteni, egyáltalán tanácsos-e a gyerekeknek bemenni az iskolába - írják közleményükben.

A szakszervezet úgy gondolja, az információk visszatartásával anyagilag is jól jár a kormány, mert ha nem nyilvános, egy-egy iskolai dolgozó hol kaphatta el a betegséget, akkor nehezebb bizonyítani, hogy foglalkozási megbetegedésről van szó. Bizonyítás hiányában pedig nem 100, hanem 60 százalékos táppénz jár a betegség miatt otthon maradóknak.

Miért nem hozzák nyilvánosságra a listákat? Az Operatív Törzs és Müller Cecília országos tiszti főorvos hétfőn jogszabályi korlátokra hivatkozott. Ezzel szemben azonban több iskola már ki is tette a listát a saját oldalára. A Népszava ugyan megkereste őket a kérdéssel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) eddig nem szólalt meg.

Meghalt koronavírusban egy újlipótvárosi iskola tanára

A PSZ információi alapján koronavírusban hunyt el egy 52 éves általános iskolai tanár.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.