Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Elindult a középiskolai felvételi szezon, a középiskolák már nyilvánosságra hozták a 2021. szeptemberében induló osztályok listáját és a felvételi tájékoztatót. Megnéztük, hogy mi a jelentkezés menete a nyolcadik osztályos tanulóknak.
A nyolcadik osztályos tanulók felvételijét, vagyis a felvételi lapok kitöltését és a felvételi eljárással kapcsolatos adminisztrációt a tanuló általános iskolája intézi, így az eljárás során elvégzendő legfontosabb teendőkről, és határidőkről mindenképpen az általános iskolával kell egyeztetnetek – írja oldalán az Oktatási Hivatal.
Már elérhetőek a felvételi tájékoztatók az iskolák oldalán. A középfokú iskolák közzétették az oldalaikon a 2020-ban induló osztályok listáját és rögzítették a felvételi eljárásuk rendjét tartalmazó felvételi tájékoztatójukat is.
Ha a kiszemelt tanulmányi terület esetén a középiskola a felvétel feltételeként előírta a központi írásbeli vizsgát, akkor 2020. december 4-ig egyénileg kell jelentkeznetek a vizsgára az általatok választott vizsgaszervező intézményben. A vizsgát bármely vizsgaszervező intézményben megírhatjátok, attól függetlenül, hogy később terveztek-e felvételi kérelmet benyújtani az adott intézménybe. A központi írásbeli vizsgát szervező középiskolák jegyzékét az Oktatási Hivatal 2020. november 16-ig teszi közzé a honlapján. A vizsgákra 2021. január 23-án kerül sor.
Ha a kiszemelt tanulmányi terület esetén a középiskola a felvétel feltételeként előírta a szóbeli vizsgát, akkor arra a 2021. február 23. és március 12. közötti időszakban kerülhet sor. A szóbeli vizsgák helyét és időpontját az érintett középiskola határozza meg. Az általános iskolák általában 2021. január elején, de legkésőbb február közepéig összegyűjtik nyolcadikosaik továbbtanulási szándékait, és ezek alapján legkésőbb 2021. február 19-ig a KIFIR rendszerben előállítják a felvételi lapokat. A felvételi lapok a jelentkezési lap és a tanulói adatlap.
A jelentkezési lapon jelzitek a középfokú iskolának a jelentkezési szándékotokat és itt szerepelnek a személyes adataitok is. Itt tudtok egyéb információkat is megadni (pl. kollégiumi igény, az eddig tanult idegen nyelv). Minden középiskolába külön jelentkezési lapot kell benyújtanotok. A felvételi eljárásban bármennyi iskolát és tanulmányit területet megjelölhettek. A tanulói adatlapon kell az OH számára jelezni, hogy mely intézmények mely tanulmányi területeire adtatok be jelentkezést. Ezen szerepel a személyes adataitokon kívül az összes tanulmányi terület az általatok meghatározott sorrendben. Az adatlapon megjelölt iskolák a sorrendet nem ismerhetik meg.
A kinyomtatott és aláírt felvételi lapokat be kell küldenetek a lapokon szereplő címre. A postára adását ebben az esetben az általános iskola végzi, a postára adás határideje: 2021. február 19. A sorrend megváltoztatására és új tanulmányi terület felvételére is van lehetőségetek, ennek időpontja 2021. március 22-23. Fontos, hogy új tanulmányi területet csak olyan iskolában adhattok hozzá, mely korábban is szerepelt a listában.
Ha új tanulmányi területet szeretnétek megjelölni, akkor figyelnetek kell arra is, hogy az érintett középfokú iskolával egyeztessetek. A változtatáshoz módosító tanulói adatlapot kell előállítani a KIFIR rendszerből melyet 2020. március 24-ig meg kell küldeni az Oktatási Hivatalba. Ennek az adatlapnak az előállítását és az OH-hoz eljuttatását szintén az általános iskola végzi, ahova jártok. A tanulói és módosító tanulói adatlapok feldolgozása után az Oktatási Hivatal 2021. április 9-ig iskolánként, azon belül tanulmányi területenként elküldi a jelentkezők listáját a középfokú iskoláknak.
A középfokú iskola igazgatója rangsorolja a listán szereplő jelentkezőket, megadja az adott tanulmányi területre felvehető tanulók számát, és ezt a rangsort rangsort 2021. április 14-ig megküldi az OH-nak. Ezt követően az Oktatási Hivatal 2021. április 23-ig elkészíti, és a középfokú iskoláknak megküldi a hivatalos végeredményt, az egyeztett felvételi jegyzéket. A középfokú iskolák az egyeztetett felvételi jegyzék alapján, 2021. április 30-ig megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskolának.
Középiskolai felvételi: mi az a KIFIR és mire jó?
Elindult a középiskolai felvételi szezon, ami kapcsán fontos ismerni a KIFIR rendszert. Mutatjuk, hogy pontosan mit is jelent és kiknek kell használni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).