Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Többek között megfelelő számú takarító biztosítását, fertőtlenítőszerek és védőeszközök beszerzését kérik, hogy biztonságosan indulhasson a tanév.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) öt pontos listát tett közzé Facebook-oldalán, amiben követelik, hogy az állam a fenntartón keresztül biztosítson a tanévkezdéskor és a tanév alatt is rendszeres, tömeges, ingyenes tesztelést az intézményi dolgozóknak és a diákoknak. Gondoskodjon érintésmentes hőmérőkről, a kellő létszámú napközbeni takarítóról és gyermekfelügyeletre beosztható segítőkről. Valamint gondoskodjanak a védőfelszerelésekről (maszkok, gumikesztyűk) és azt is kérik, hogy az oktatásirányítás rendeletben biztosítsa azt a jogot, hogy az intézmény dönthessen arról, hogy részlegesen vagy teljes egészében átáll a digitális munkarendre, ha erre szükség van.
Szerintük főként a nagyobb települések, nagylétszámú intézményei vannak kitéve fertőzésveszélynek, amelyek csoport- és osztálylétszámai magasak, közösségi tereik a létszámhoz képest szűkek, és a csoportok elkülönítése nem biztosítható a nyitva tartás teljes időtartama alatt, de minden olyan település intézményei is, amelyekben felütötte fejét a koronavírus-fertőzés – írják.
Úgy vélik, bár az intézmények alakíthatják saját, járványügyi szabályzatukat és ezt folyamatosan meg is teszik, ennek ellenére a tanárok nem járványügyi szakértők. A napközbeni fertőtlenítésre, takarításra nincs elegendő létszám, ahogy a fokozott gyermekfelügyeletre sem és a biztonságos távolság tartása megvalósíthatatlan.
Gyakorlatilag mindenféle védelem nélkül, a biztonságos és egészséges munkavégzés előfeltételei nélkül kell ellátni a feladatainkat annak ellenére, hogy az intézményekben foglalkoztatottak jelentős számban a veszélyeztetett korúak közé tartoznak, illetve más szempontból veszélyeztetettek (krónikus betegség, idős szülő ápolása).
Hamis oklevéllel, végzettség nélkül taníthatott egy nő Siófokon
Hamis főiskolai oklevéllel jelentkezett egy 43 éves nő egy Siófoki iskolába, ahol munkába is állt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).