Újabb országban kellett iskolákat bezárni a járvány visszatérése miatt

Belgiumban három iskolát újra be kellett zárni a tanulók körében előforduló koronavírusos esetek miatt - írta csütörtökön a helyi sajtó.

  • Eduline/MTI

Az iskolák a vallon és flamand tartomány keleti részén, továbbá Brüsszelben találhatóak. A diákok szüleit szerda este tájékoztatták az intézkedésről, és a hatóságok felkérték őket, hogy két hétig tartsák gyerekeit karanténfelügyelet alatt. Az iskolák csak szeptember elején nyitnak ki újra. A felnőtteket, akik közvetlen kapcsolatban voltak a fertőzött gyermekekkel, szintén karanténra kötelezték.

Máshol is hasonló a helyzet. Pekingben hétfőtől fogják újra bezárni az iskolákat és az óvodákat a járvány újraéledése miatt. Erről itt írtunk korábban.

Franciaországban viszont a 6 és 10 év közötti általános iskolásoknak továbbra is tartaniuk kell egymás között a legalább egyméteres távolságot, de egyes helyeken ez már kevesebb is lehet. A 11 éveseknek és az annál idősebb tanulóknak viszont marad a távolságtartás, ha pedig nem tudják ezt tartani, akkor kötelező maszkot viselniük a tantermekben. 

Franciaországban a 14 év alattiaknak hétfőtől ismét kötelező lesz iskolába járni

A francia óvodákban megszűnnek, az iskolákban pedig enyhülnek a távolságtartás szabályai annak érdekében, hogy minden gyerek visszatérhessen az intézményekbe.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.